Newcastle United

Most következő írásunkban egy amerikai elven, észak és dél egyesítésével létrejövő klub, a Newcastle United Football Club történetéről mesélünk nektek röviden. A csapat még 1892-ben alakult az akkor még Newcastle East End és a Newcastle West End nevű kis csapatok egyesítésével. Csapatuk székhelye azóta is ugyanaz, nevezetesen a St James’ Park, ami 1998-as felújítása óta több, mint 52 ezer ember befogadására képes!

A fekete-fehér csíkos mezt viselő csapat legnagyobb sikereit még a második világháború előtt érte el, 1905-ben, 1907-ben és 1909-ben is magasba emelhették a bajnoki serleget, illetve több FA-kupa döntőjében is szerepeltek. Igaz nyerni csak a hatodik alkalommal sikerült nekik 1910-ben a Barnsley ellenében. Persze rossz eredményekből is akadt már ebben az időszakban is, például egyik legnagyobb vereségüket is ekkoriban kapták, még hozzá legnagyobb riválisuktól a Sunderlandtől egy 9-1-re végződő bajnoki meccsen.

Az első világháború után még az élbolyba tartozott a csapat, mutatja ezt az is, hogy 1927-ben megnyerték történetük negyedik és napjainkig utolsó bajnoki címét, valamint 1924-ben az FA-kupa serlegét is ismét megnyerték az Aston Villa ellenében. Ezután viszont csöndesebb időszak következett, amit csak az 1950-es évektől sikerült kicsit feldobni, amikor pár éven belül háromszor is sikerült – a Blackpool, az Arsenal és a Manchester City legyőzésével – elhódítaniuk az FA-kupát. Ezután viszont ismét beállt a csend, ami még másodosztálybeli szereplést is eredményezett, ahonnan 1965-ben sikerült visszakapaszkodniuk, hogy felvehessék azt a szerepüket, ami máig is jellemzi azt hiszem őket. A nagy csapatok elleni meccsekre rendre felszívták a szarkák magukat, minden aktuális élbojba tartozó csapat dolgát képesek voltak megnehezíteni, de valamiért a helyezéseikben erőviszonyuk sosem tükröződött.

1968 viszont egy igazi meglepetés év volt mindenki számára, hisz nem csak, hogy belépést nyertek az akkor még Vásárvárosok Kupájaként elhíresült sorozatba, de meg is nyerték azt! A döntőben éppen egy magyar csapatot, az Újpestet verték meg 6-2-es összesítéssel. Ezután viszont ahogy az lenni szokott ismét hullámvölgy következett, habár így is játszottak 1-1 FA-kupa és Ligakupa döntőben, megnyerniük egyiket sem sikerült, ezután pedig ismét a másodosztály felé vette útját a felemás múlttal rendelkező fekete-fehér csapat, amit az elkövetkező 20 évben rendre meg is ismételtek.

Felváltva küzdöttek a bent maradásért az első osztályban és a győzelemért a másodikban, hogy aztán 1995-ben egy újabb feljutást követően máris a harmadik helyen zárják a Premier League kiírását. Ekkori nagy felfedezettjük Andy Cole Manchester United-be való eladásából el is kezdték újjáépíteni, megerősíteni a csapatot, ami részben sikerült is nekik, hisz a következő idényben ismét igen közel jártak ahhoz, hogy övék lehessen a bajnoki serleg. Sajnálatukra – és a Manchester United drukkerek örömére – ez pár pont híján végül nem sikerült. De azért így is tettek le az asztalra, hisz az ezüst érem mellett játszottak egy olyan 4-3-ra elvesztett meccset a Liverpool-al, amit azóta is a bajnokság legjobb meccseként tartanak számon a szurkolók és a szakkommentátorok egyaránt. Ekkor történt az is, hogy egy újabb ikon került a csapathoz, hisz világrekordnak számító összegért megvették az őrületes gólgyáros, Alan Shearert, akivel a következő évben még másodikak is lettek. Ezután már viszont egy Bajnokok Ligája kvalifikáción kívül többet nem tudtak felmutatni, hiába fordultak meg náluk olyan játékosok, mint például a United-ben aranylabdát szerző Micheal Owen. Azóta pedig ismét visszaköszönt a régi történet, néha-néha elkapják a fonalat a szarkák, de nem tudnak konstans kimagasló eredményeket elérni, ami a 2016-os idényben odáig vezetett, hogy a jövő évet ismét a másodosztályban kell, hogy kezdjék meg.